Mi a karma jóga és mi a célja?

Mi a karma jóga?  A karma jóga a "cselekvés jógája", mely a jóga négy fő változatának egyike. A hiduk szent írásán, a Bhagavad Gítá tanításán alapul. 
Mi a karma jóga és mi a célja?

A jóga valódi megtapasztalása csak a karma jóga alkalmazásával lehetséges. A karma szó jelentése: tett, cselekedet. Minden tettünk, beleértve a beszédet, a mozgást, gondolatainkat és szavainkat is -karmának minősül. Ezek közül minden hatást gyakorol a testünkre, elménkre és a tudatunkra egyaránt és annak a szándéknak megfelelően mellyel végrehajtották, következménnyel jár.

Mi a karma jóga?

A tudatos életmód egyik pillére. A karma jóga tehát: harmóniában élni az élet minden rezdülésével, szeretettel és önzetlenséggel az szívünkben. Életünk történései nem a véletlen következményei. Minden eddig elkövetett és jelenlegi tettünk formálja az életünket. Sorsunk, a karma révén olyan, akár egy előre meghatározott útvonalon közlekedő busz. Megállói kiszámíthatóak, ha csak valami le nem téríti az útról.  A karma-jóga azt állítja, hogy az élet egy lehetőség Isten szolgálatára. Ez a bizonyos jóga nemcsak a fizikai cselekvés jógája; magában foglalja az egyén morális és belső életét is. Célja, hogy az ember lemondjon önös érdekeiről, vágyairól.

Mi a karma jóga?
A Karma-Kalauz című könyv ezen a linken keresztül megrendelhető.

Az önző cselekvés kívül van az “egységen”. Az enyém – tiéd kettőssége az egón belül létezik. Az önzetlen ember azonban megedzi egóját és magasabb szintű célokra tartogatja. Napjainban minden spirituálisan fejlett személy egyik fő jellemvonása az önzetlenség. A jóga, különböző spirituális gyakorlatok és minden formális istentisztelet mit sem ér, ha az egyén tettei hátterében nem az önzetlenség áll.

Spirituális tanítás

Fogadjátok  Szvámi Sivananda spirituális tanító szavait, aki gyönyörűen leírja a karma jóga célját.

Olyan eszményeid legyenek, mint a szegények, betegek szolgálata, az elesettek felemelése, a világtalanok vezetése, javaid megosztása másokkal, a rászorulók vigasztalása, a szenvedők felvidítása! Bízz töretlenül Istenben! Szeresd szomszédodat úgy, mint magadat! Merülj el a munkában! Keresd a lehetőséget a szolgálatra! Legyen célod Isten felismerése! Az enyém gondolatának megszűnésével a kötelékektől is megszabadulsz. Mindig alaposan vizsgáld meg a szándékaidat, és az önzést semmisítsd meg! Mielőtt nyugovóra térsz, ülj le és vedd számba a cselekedeteidet! Ha csak egy ember könnyeit sikerült letörölnöd és vigaszt nyújtani valakinek , akkor az a nap nem telt el hiába. De ha nem voltál senki segítségére, nem ejtettél ki egyetlen szót sem, amely egy gyötrődő ember szívén könnyítene, akkor azon a nap hiába éltél, azt a napot elvesztegetted.Tevékenykedj mindig abban a tudatban, hogy a Kozmikus Akaratnak engedelmeskedsz! Szolgálj fáradhatatlanul! Váljon belőled az emberiség szolgája! Ez Isten felismerésének titka.

[youtube v=”NiCHzifQ_60″]

 

A Yogayogi részt vesz a Libri ajánlói programban. A vásárlót semmilyen extra költség vagy felelősség nem terheli. 

BELÉPÉS

Lost your password

REGISZTRÁCIÓ

By clicking on “Register Now” button you are accepting the Terms & Conditions