Ajurvédikus táplálkozás ősszel

A helyes étkezés és az egészség természetesen minden évszakban fontos, de a hideg beköszöntével még nagyobb hangsúlyt kell ezekre fektetnünk. Éppen ezért az ajurvédikus táplálkozás ősszel kifejezetten jót tehet a testnek és a léleknek is. Idén próbáld ki te is!
Ajurvédikus táplálkozás ősszel

Az ajurvédikus táplálkozás ősszel még jobbat tehet az embernek, mint az év más időszakaiban, hiszen ilyenkor a testünk alapvetően fogékonyabb a betegségekre, a gyengeségre. Ez a típusú étkezés pedig éppen ezekkel a kihívásokkal veszi fel a harcot. Indiában egyébként úgy tartják, hogy minden probléma az emésztőrendszerből indul ki, éppen ezért fektetnek nagy hangsúlyt az étkezésre – elsősorban az ajurvéda segítségével.

De mit is jelent ez pontosan? Melyek az ilyen típusú táplálkozás alapjai? Hogyan fogjunk hozzá? Hogyan tudjuk ezt az őszi évszakra vetítve alkalmazni? És miért is fontos ez egyáltalán? Az alábbiakban néhány általános tippet és több olyan konkrétumot is olvashatsz, amelyekkel idén ősszel te is elindulhatsz az ajurvédikus táplálkozás útján. Meglátod majd, egyáltalán nem nehéz vagy megerőltető, az eredmény pedig magáért beszél majd!

Kezdjük az alapokkal!

A hagyományos, indiai orvostudományi rendszer, ajurvéda szerint az egészségnek négy alappillére van. Az első a táplálkozás (ahara), a második a napirend (dinacharya), a harmadik az életmód (vihara), a negyedik pedig a terápia (ausadhi). És mivel – ahogyan fent is említettük – a problémákat az emésztőrendszerre vezetik vissza, ezek közül kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek a táplálkozásra. Ez egyfajta tudatos életmódot ösztönöz, amelynek lényege, hogy mindenki olyan táplálékot vegyen magához, ami az ő dósájának megfelel. Három dósa, avagy egyedi biológiai energia-kombinációlétezik: a vata, a pitta és a kapha. Ahhoz, hogy az ajurvédikus táplálkozás ősszel és később az év minden szakában sikeres lehessen, fontos tisztában lennünk azzal, hogy mi melyikbe tartozunk. Ennek kiderítéséhez végezhetünk például online tesztet, vagy konzultálhatunk a jóginkkal.

Az emésztőrendszer tehát központi helyet kap az ajurvédában, így elengedhetetlen, hogy alaposan átgondoljuk, mit és hogyan viszünk be a testünkbe. Ez azt jelenti, hogy az ajurvédikus táplálkozás ősszel is sok tervezést igényel – természetesen csak addig, amíg meg nem szokjuk, és nem válik rutinná. Mindvégig fontos szem előtt tartani, hogy a különböző ételek a különböző dósákra más és más módon hatnak. Ezért, miután kiderítettük, hogy melyik tartozunk, már áttérhetünk azokra a tippekre, amelyek az egyes dósákra vonatkoznak.

Dósa-étrendek

Mivel minden dósának más jellegű táplálkozásra van szüksége, mielőtt rátérünk az ajurvédikus táplálkozás ősszel témakörre, először néhány alapot fektetünk le ezzel kapcsolatban.

A vata számára a kedvező étrend a meleg, nehéz, olajos, édes, savanyú és sós ételeket tartalmazza, míg kerüli a hideg, könnyű, száraz, csípős, keserű és fanyar táplálékokat. Ez azért van így, mert őket ez a fajta táplálkozás nyugtatja meg és segíti az emésztésüket. Náluk különösen fontos a hidratálás. A pitta számára a hűvös, száraz, nehéz, édes, keserű és fanyar ételek kedvezőek, míg a sós, savanyú, csípős, olajos, nehéz és meleg ételek kedvezőtlenek. Érdemes hűtő hatású étrendet követnie, kerülnie a sütési eljárással készült ételeket. A kaphának meleg, könnyű, száraz, fanyar, keserű és csípős ételeket érdemes fogyasztania, miközben jobb, ha elkerüli az édes, sós, savanyú és olajos ételeket, mivel lehfőképp a száraz hatású étrend egyensúlyozza ki. Ez a táplálkozási forma az, ami légiessé teszi, miközben jól viseli a böjtölést.

Ajurvedikus taplalkozas ősszel

Ajurvédikus táplálkozás ősszel

Most, hogy lefektettük a dósák alapjait, jöhetnek azok a tippek, amelyekkel az ajurvédikus táplálkozás ősszel egészen új perspektívát adhat az életednek. Ez ugyanis nem egyszerű táplálkozási forma vagy étrend, hanem inkább életmódváltás. Ami most különösen jót tehet! Ebben az évszakban ugyanis – mivel több időt töltünk otthon, bekuckózva – hajlamosak lehetünk több kalóriát és méreganyagot bevinni, amelyen a lehűlő idő sem segít, nem is beszélve arról, hogy kevesebb testmozgást végzünk. Mindezeken segíthet, ha áttérünk az ajurvédikus táplálkozásra: kezdd az alábbi egyszerű tippekkel!

Tippek és tanácsok

Az első, és egyik legfontosabb tanács, hogy figyelj oda, mikor étkezel. Iktass be három főétkezést – amelyeket, ha megfelelően osztasz el a nap során, nem lesz szükség nassolásra sem.  Ezek között teljen el 3-6 óra, de igyekezz betartani, hogy a főétkezés 12 és 13 óra között legyen, és ez legyen a nap legtartalmasabb étkezése. És ahogyan utaltunk is rá: kerüld a nassolást!

Ősszel még egyszerű betartani, hogy kerüld a vegyszeres, tartósítószerekkel kezeld, feldolgozott, esetleg félkész élelmiszereket! Keress inkább friss, tiszta minőségű élelmiszereket, amelyeket beszerezhetsz termelői piacokon. Figyelj oda, hogy ezekből az alapanyagokból könnyen emészthető ételeket készíts, és hogy ne főzd őket túl! A főzés során használj olyan fűszereket, amelyek elősegítik az emésztést! Ezek közül is ősszel kifejezetten sok ételhez felhasználható a gyömbér, a fahéj, az édeskömény, a kurkuma és a feketebors. Ezek mellett kifejezetten jót tesz a testednek, ha ghível – azaz tisztított vajjal – főzöl, ez ugyanis nemcsak támogatja az emésztésed, de a testedet is táplálja!

Ha kezdetben még éhes vagy a főétkezések között, töltsd ki ezeket az időket friss idénygyümölcsökkel: fogyassz almát, körtét, szilvát! Figyelj arra is, hogy ne edd magad mindig tele, maximum háromnegyedig töltsd meg a gyomrod! Étkezések közben ne igyál túl sok folyadékot, és részesítsd előnyben a langyos vagy meleg vizet! És ha már meleg víz: ez az ajurvédikus méregtelenítés fontos része, kortyolj belőle a nap során több alkalommal!

Ajurvédikus táplálkozás ősszel – Kezdd el!

Az ajurvédikus táplálkozás ősszel egy tökéletes betegségmegelőző, immunrendszer-erősítő eszköz. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy egyfajta életmódváltásról beszélünk, ezért mindenképpen ügyelni kell a fokozatosságra. Legyél türelmes magaddal, a testeddel! Ne várd el, hogy egyik napról a másikra működjön a dolog, mert akkor túl hamar feladhatod – akár még azelőtt, hogy a jótékony hatásokat megérezhetnéd. Úgyhogy csak türelem, figyeld a változásokat, ahogyan lassan, de biztosan éreztetik magukat a testeden! A kedélyállapotod, az elméd nyugalma, a békéd és az energiaszinted is más lesz, nem is beszélve az emésztésedről.

A tudatos táplálkozás fontos része a tudatos életmódnak, éppen ezért mindenképpen megéri. kipróbálni és egy kis változást vinni az eddig megszokott étrendünkbe. Ha pedig nem szeretnél lemaradni további érdekes hírekről és cikkekről, kövesd Facebook oldalunkat is.

Felhasznált képek: Pixabay

BELÉPÉS

Lost your password

REGISZTRÁCIÓ

By clicking on “Register Now” button you are accepting the Terms & Conditions