Vegán üzletek Budapesten – Nem kell messzire menned!

Ma már nem kell messzire mennünk a vegán üzletekért, hiszen Budapesten is találhatunk néhány kincsesbarlangot, ahol roskadoznak a polcok a kedvenc állati eredetű hozzávalóktól mentes élelmiszereink alatt. Ha esetleg te még nem találkoztál ezekkel, most segítünk, hogy hol keresd őket!
Vegán üzletek Budapesten – Nem kell messzire menned!

Az, hogy a vegánság mára széles körben elterjedt étkezési szokássá és életviteli formává vált, több szempontból is előnyös. Jó egyrészt a környezetnek, hiszen ma már számtalan tudományos kutatás bizonyítja, hogy az állati eredetű termékek teljes elhagyása az étkezésből jelentős terhet vesz le a bolygó válláról. De előnyös azoknak is, akik rátérnek a veganizmus útjára, hiszen ha valaki jól átgondoltan, minden vitamin- és tápanyagbevitelre odafigyelve fogyaszt kizárólag növényi alapú ételeket, akkor egy nagyon egészséges életvitel útjára léphet.

Az pedig, hogy egyre többen választják a vegán diétát, még valamit magával hoz: a kereslet alakulásával a kínálat is változik, így egyre több vegán élelmiszereket kínáló üzlet bukkan fel szerte Budapesten. Vannak köztük állandó boltok, amelyekre mindig számíthatunk és pop-up piacok is, amelyek mindig képesek egy kis izgalmat – és rengeteg finomságot – csempészni az ember napjába.

Veganizmus

Gyakran utalunk rá vegán diétaként, de a vegánság sokkal többről szól, mint puszta étkezési szokásegyüttes. A vegánság egyfajta etikus életforma, amellyel támogathatod az állatog jogait, védheted a bolygót, óvhatod a testi egészséged és tehetsz valamit egy élhetőbb bolygóért. Ennek pedig az az alapja, hogy az ember mindenféle állati eredetű dolgot száműz az életéből, legyen szó élelmiszerekről vagy ruházati termékekről. Ugyanez vonatkozik a kozmetikai termékekről is, amelyek közül a vegánok csak olyasmit vásárolnak, amihez nem használnak mondjuk méhviaszt vagy glicerint – mindkettőt állatoktól vonják el –, és nem is kísérletezik őket állatokon. (Ez utóbbiak a cruelty-free termékek, amelyek világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, így egyre több nagy cég igyekszik átállni az etikus kozmetikumgyártásra.)

Mindezek nyomán máris érthetővé válhatott, hogy miért akar valaki vegánként élni: így egy olyan módon élhetünk együtt a természetes környezetünkkel és kapcsolódhatunk össze vele, amiből minden és mindenki csak nyerhet. És mivel a mozgalom egyre sikeresebb, egyre több vegánokat kiszolgáló étteremre és boltra van szükség a fejlett városokban. Így például Budapesten is egyre inkább felszállóágban vannak a vegán üzletek és piacok. Nézzünk meg ezek közül néhányat!

Vegán üzletek Budapesten

 

Vegán üzletek Budapesten

 

Bulkshop

Budapesten már három helyen található vegánbarát üzlet a Bulkshop. És nem csak az az előnyük, hogy már három kerületben (IX., XI., XIII.) is bele tudunk botlani, hanem az is, hogy itt aztán tényleg minden van! Millióféle mag és aszalvány, alapélelmiszerek, például alternatív lisztek és olajok, izgalmas fűszerek, nassolnivalók és különleges italok – csak hogy egy kis ízelítőt adjunk belőle.

De ha ez még nem elég, az üzleteik készételekkel is várnak, amelyeket garantáltan nem tudsz beszerezni egy egyszerű élelmiszerboltban! Mindezek mellet pedig számos más jellegű terméket is árulnak, például tisztítószereket, kozmetikumokat és tisztálkodószereket. Ahhoz pedig, hogy valaki teljesen rálépjen a vegánság útjára, elengedhetetlen ezeket a termékeket is a megfelelő helyről beszerezni!

Vegan Foods Market

Igen, tudjuk, a Vegan Foods Market nek már a neve is árulkodó! Azok, akik növényi étrendet követnek, itt számtalan alapanyagot és élelmiszert megtalálhatnak, ami szemüknek-szájuknak ingere. A legalapvetőbbektől kezdve, mint például a tofu vagy a különböző gabonák és magvak, egészen a különleges, vegán pástétomokig, szószokig és krémekig. De mind Budapesten található vegán ülzetben, mind a webshopjukban beszerezhetőek a vegán életmódhoz elengedhetetlen táplálékkiegészítők, így a rizs- és kendermagproteinek, a spirulinatabletták, vagy éppen a rügycseppek.

Vegan Sunday Market

Azoknak, akik vegán életmódot folytatnak, vagy legalábbis kacérkodnak a vegánná válás gondolatával, nem kell bemutatnunk a Vegan Sunday Marketet. Ma már ugyanis nemcsak helyhez kötött vegán üzletek várnak Budapesten, hanem pop-up piacozás is! Csak úgy, mint annyi más rendezvényét, úgy a VSM terveit is keresztülhúzta a 2020-as év, azonban most visszatérnek, hogy feltölthesd az elmúlt időszakban leapadt készleteidet!

És hogy mi vár rád a Westend Millenium Tetőkertben? A mindig barátságos, családias, kutyabarát légkör mellett egy sor ínycsiklandó termék! Lesznek sajtkülönlegességet, szószok, nassolnivalók, például bonbonok és gyümölcsszeletek, kencék, tunkolós finomságok és persze olyan ételek is – például sós nasik és sütemények – amelyeket már ott helyben elfogyaszthatsz! És mindez természetesen kizárólag vegán alapanyagokból!

De ahogyan mindig lenni szokott, nem csak a pocakunkra gondolnak! Lesz a kínálatban egy sor CF termék, például kézműves szappanok, krémek és tisztálkodószerek, számos zero waste-termék, hogy ebbe az irányba is elindulhass, ha már a bolygóvédelem a cél.

Most indulóknak…

Azoknak, akik egyelőre csak tervezgetik, hogy egyszer áttérnek a vegánságra, de egyelőre úgy érzik, nincs hozzá elegendő háttértudásuk, vagy egyszerűen csak nem tudják, hogyan kezdjenek bele, van néhány tippünk!

Mielőtt bevásárolnál a fent említett budapesti vegán üzletekben egy sor alapanyagot, és elkezdenél kísérletezni, érdemes lehet ellátogatni néhány vegán étterembe. Ha ugyanis elsőként jól elkészített, finom ételeket kóstolsz, te is szívesebben vágsz majd bele a főzőcskézésbe! Szerencsére számtalan hely van már a városban, ahol isteni növényi alapú ételeket kínálnak, ilyen például a Las Vegan’s, a Napfényes Étterem, a Kozmosz Étterem vagy a Vegan Love.

Plusz egy tippként pedig azt tudnánk adni, hogy olvass el néhány könyvet, vagy végezz el egy online vegán-gyorstalpalót, hogy egy átfogó képet kaphass erről az egész mozgalomról, és magabiztosan indulhass el a váltás útján. Szerencsédre, nemsokára lesz is egy online Zoom-előadás a témában, ahol egy hivatásos séf segít közelebbről is megismerkedni a vegán főzés alapjaival.

 

Szeretnél még többet megtudni a különböző jógaformákról, és nem szeretnél lemaradni a hozzájuk kapcsolódó eseményekről sem? Kövesd a Facebook-oldalunkat még több információért!

BELÉPÉS

Lost your password

REGISZTRÁCIÓ

By clicking on “Register Now” button you are accepting the Terms & Conditions