A legjobb keleti boltok Budapesten – Fedezd fel őket!

Fűszerekkel, élelmiszerekkel és számtalan más termékkel várnak a legjobb keleti boltok Budapesten. Ha eddig nem tudtad, hol szerezd be a legegzotikusabb termékeket, akkor most segítünk az alábbi listával.
A legjobb keleti boltok Budapesten – Fedezd fel őket!

A globalizációnak számtalan hatása van a mindennapjainkra és nagy általánosságban az életünkre, illetve a jövőnkre. Némelyik hatás kifejezetten pozitív, némelyik kevésbé, ez pedig igen összetett kérdéseket és vitákat hoz magával. A téma bonyolultsága miatt most nem is az a célunk, hogy ezekbe részletesen belemenjünk, inkább csak az, hogy kiemeljük a folyamat egyik kifejezetten pozitív aspektusát. Azt, hogy a világ legtöbb országában, így itthon, Magyarországon is egyre elterjedtebbé válnak a különböző kultúrák és szokások. És itt jönnek képbe a legjobb keleti boltok Budapesten!

A magyar főváros ugyanis több szempontból olvasztótégellyé kezd válni. Számtalan ország tudja itt képviselni magát a saját nemzeti szolgáltatásaival, boltjaival, éttermeivel, vagy akár sportjaival és életfelfogásával is! Így már itthon is népszerűvé vált a keleti országokból útjára indult jógakultúra, a meditáció, a thai vagy éppen japán éttermek. Sőt! Ma már nemcsak ezekben az éttermekben tudunk egy jót enni, otthon is tudunk keleti stílusú ételeket főzni. Erre pedig azért van lehetőségünk, mert ma már a legjobb keleti boltok Budapesten is várnak, hatalmas kínálattal! És ebbe a kínálatba persze nem csak az élelmiszerek és alapanyagok férnek bele…

A legjobb keleti boltok Budapesten

Szeretnél főzni egy jó kis zöldséges, pirított rizst, igazi szójaszósszal? Vagy tikka masalát készítenél, de sehol nem találsz egy hagyományos fűszerkeveréket? Feldobnád a jógasarkod egy olyan mandalás faliszőnyeggel, amit a kedvenc jógastúdiódban is láttál? Vagy inkább egy kényelmes, laza jóganadrágra vadászol már régóta? Szeretnél beszerezni néhány jellegzetes, indiai füstölőt vagy ellazító illatgyertyát? Ha bármelyik kérdésre is igennel felelsz, akkor a legjobb keleti boltok Budapesten biztosan a segítségedre lesznek. De hogy merre is kell őket keresned? Máris soroljuk a legtutibb lelőhelyeket!

Szép Kis India

A Szép Kis India egy elképesztően színes kínálattal rendelkező üzlet. Itt mindent megtalálhatsz egészen a legalapvetőbb összetevőktől – például liszt vagy rizs – az indiai stílusú készételekig. Így, akkor is ide vezethet az utad, ha szeretnél egy indiai vacsorához mindent beszerezni, de akkor is, ha nincs éppen időd összeütni valamit. Emellett a legkülönfélébb rágcsálnivalók közül is válogathatsz! És ha ez még nem lenne elég, vár egy sor friss zöldség és gyümölcs is – de ne krumplira vagy borsóra gondolj! Tarógumó, friss papaja, balzsamkörte, friss jam… és még sorolhatnánk!

Itt találod a bolt weboldalát.

Kohinoor Bazár

Friss mangó pakisztánból, halal teasütemény, kardamomaroma, lekvárok, például vaníliás ízben… és eddig csak az élelmiszerkínálatról beszéltünk! Már ez is éppen elég színes felhozatal lehet ahhoz, hogy az ember kedvet kapjon ellátogatni a Kohinoor Bazárba. De sokféle egyéb kincset is rejtenek a polcsorok. Találsz itt csodaszép, minőségi imaszőnyeget, százféle vízipiát és tartozékaikat, friss fűszereket és friss húsokat!

Itt találod a bolt Facebook-oldalát.

Karma Guru Tibetshop

Ha téged is érdekel a buddhizmus – vagy akár aktívan gyakorlod a tanait –, a meditáció, a jóga, a természetes gyógyulás és a különböző spirituális gyakorlatok, akkor nem találsz megfelelőbb helyet a Karma Guru Tibetshopnál. Azért annyira egyedi a termékkínálatuk, mert a nagy részét eredeti, buddhista, kézzel készített tárgyak képezik. Faragott buddha faliképek, nem mindennapi hangszerek – például gambang, vihardob, esődob –, kézzel festett Tankák, holdkőkarkötők: amire csak vágysz ebben a témában, itt garantáltan megtalálod!

Itt találod a bolt weboldalát.

alegjobb keleti boltok Budapesten

Norbu Shop

A legjobb keleti boltok Budapesten nemcsak a pesti, hanem a budai oldalon is megtalálhatóak. A Norbu Shop polcai roskadoznak a különböző színes, mintás, indiai stílusú textilek alatt, de kifejezetten sok divatárut is találunk náluk – mind a nők, mind a férfiak lelhetnek kedvükre valót. De várnak még rengeteg jógakellékkel, tibeti hangtálakkal és hangulatos szobrocskákkal is.

Itt találod a bolt weboldalát.

Békesziget Indiai Bolt

Ez az üzlet egy vegyesboltnak indult, idővel azonban lépésről lépésre áttértek a távol-keleti termékekre. Akkor érdemes ide ellátogatnod, ha szeretnéd minél inkább beleásni magad a buddhizmusba, itt ugyanis rengeteg könyvet találsz a vallásról, jógáról és meditációs gyakorlatokról. Ha pedig az elmélet már megvan, és szeretnél meditálni, ehhez is akadnak kellékek: japán füstölők, kényelmes ruházat és dekorációs tárgyak.

Itt találod a bolt weboldalát.

Nepál bolt

Nepál egy különleges, titokzatos ország, ez a kis üzlet viszont közelebb hozza hozzánk! Az eredeti nepáli teák, hennák, imafüzérek mellett van itt is tibeti hangtál, de számtalan lakásdekorációs elem is. Emellett itt is felsorakoznak a buddhista tanhoz tartozó kellékek, például mandalák, ereklyetartók, csengők és imamalmok is. Ha valaki igazán beleásta már magát a vallásba, és szeretné, ha ezt az otthona is hűen tükrözné, akkor ne keressen tovább, ez lesz a tökéletes bolt a számára.

Itt találod a bolt weboldalát.

Most már te is láthatod, hogy a legjobb keleti botok Budapesten mindent felsorakoztatnak, ami szem-szájnak ingere. Azt persze nem tudjuk megmondani, hogy neked melyik lesz az abszolút kedvenced, így nincs más hátra: járd őket végig, és találd meg!

 

Szeretnél még többet megtudni a jógázásról, a buddhizmusról és a meditációról, valamint nem szeretnél lemaradni az ehhez kapcsolódó eseményekről sem? Kövesd a Facebook-oldalunkat még több információért!

BELÉPÉS

Lost your password

REGISZTRÁCIÓ

By clicking on “Register Now” button you are accepting the Terms & Conditions