Hogyan kell meditálni?

Mai rohanó világunkban egyre több embert foglalkoztat a kérdés, hogy hogyan kell meditálni. Legyen szó akár fiatal vagy idősebb emberről, minden korosztály egyre inkább vágyja ezt a tudást. Cikkünkben segítséget kaphattok ahhoz, hogy hogyan induljatok el ezen az úton. 
Hogyan kell meditálni?

A következő sorokon keresztül szeretnénk választ adni arra a kérdésre, hogy hogyan kell meditálni. A tudatos életmód egyik fontos része a meditáció, melyek számos jótékony hatása ismert. Meditálni azonban nem olyan könnyű, mint ahogy az egy-egy interneten publikált képen látszik.

Sokszor láthatjuk, hogy alanyunk mosolyogva, gondtalanul ül és látszólag remekül érzi magát. Aki próbálkozott már különböző technikákkal, tudhatja hogy az elején a meditáció kifejezetten nehéz lehet és bár fizikai aktivitást nem igényel, mentális fegyelmet kíván. Beszéljünk át mindent, ami ezzel kapcsolatos, hogy könnyebb dolgotok legyen a gyakorlás során.

Hogyan kell meditálni?

A kérdés sok további kérdést von maga után, mint például: Hol meditáljunk? Mit tegyünk a testünkkel? Mit tegyünk az elménkkel? Mennyi ideig végezzük a gyakorlatot?

Az első kérdést megválaszolva, meditálni gyakorlatilag bárhol lehetséges, mivel ez egy elmebeli gyakorlat. Javasolt azonban kezdőként egy csendes helyiségben kezdeni, hogy ne vonja el a figyelmünket semmi, illetve ne zavarjon meg minket senki.

A meditációt végezhetjük egy széken ülve, a földön ülve illetve az ágyban fekve is. Az utóbbi azonban nem javasolt, mert könnyen elaludhatunk közben. A legoptimálisabb módja a földön ülni ( egy meditációs párnán) ugyanis, így könnyebben és hosszabb ideig tartható a testtartás. Vegyük le a cipőnket, illetve minden egyéb zavaró tényezőtől szabaduljunk meg – mint például a karóra és egyéb bosszantó ékszerek.

Mit tegyünk a testünkkel? 

Tehát már tudjuk, hogy a legoptimálisabb meditációs testhelyzet a földön, egyenes háttal ülve történik. Mit tegyünk azonban a végtagjainkkal? Kezdőként tökéletes a török ülés, nem kell feltétlenül egymásra helyeznünk a lábainkat a módszer hatékonyságáért.

Kezünket engedjük le lazán a coljainkra, tenyerünkkel formázzunk csésze alakot, de akár használhatunk mudrákat is. ( A mudrákról bővebben ebben a cikkben olvashattok.) A hátad és a nyakad tartsd egyenesen, ne döntsd meg a fejed se előre, se hátra. A szemeidet kezdetben a legjobb ha becsukod, mert a konvexráció úgy sokkal könnyebb.

Mennyi ideig végezzük a meditációs gyakorlatot? 

Meditáció elkezdése előtt ajánlott egy időzítő beállítása, ugyanis kezdetben az idő nagyon lassan fog telni. Azonban ügyelj arra, hogy ne hangos csipogással jelezze a telefonod vagy az órád az időzítő végét, mert kellemetlen élmény lehet a visszatérés! Ez segíteni fog neked abban, hogy ne azon gondolkozz, mennyi idő telhetett el azóta, amióta nekiálltál a meditációnak.

Eleinte kezdd napi 5 perc gyakorlással, hogy szépen lassan hozzá szoktasd magad az új gyakorlathoz majd később szépen lassan növeld az időt. Ezzel növelni fogod a sikerélményt, és kitartóbb leszel a gyakorlással. 21 napig végezve pedig könnyen szokássá alakítható.

Hogyan kell meditálni?
Bővebb információ és megrendelés erre a linkre kattintva érhető el.

Mit tegyünk az elménkkel?

Az eddigi kérdésekre könnyű volt választ adni, de a dolog trükkösebb része itt kezdődik. A meditációnak több fajtája ismert. A Vipassana meditációban egy pontot kell megfigyelnünk, a transzcendentális meditációban mantrát kell ismételnünk. A legismertebb formája azonban a mindfulness meditáció, melyet nagyon egyszerű megtanulni. A meditáció fókuszpontja a saját légzésünk megfigyelésén alapszik.

A légzés során csupán egy a fontos, hogy a ki és belégzés az orron keresztül történjen. Figyeld meg ahogy a levegő beáramlik az orrodon, majd a beszívott levegő kicserélődik és elhasznált, kifújt levegővé válik. Figyeld meg a légzések közötti ki szünetet is. Vizsgáld meg a folyamatot minden irányból, azonban véleményt ne alkoss róla!

Hamarosan észre fogod venni, hogy pár másodperc elteltével a figyelmed elkalandozik és különböző gondolatok kezdenek el cikázni a fejedben, melyek megzavarnak majd a koncentrálásban. Amikor tudatosul benned hogy eltértél a gyakorlattól, ne állj ellen, csak könnyedén irányítsd vissza a figyelmed a légzésedre. Mivel ez mindenkivel megtörténik, nagyon fontos hogy ne hibáztasd magad! A rendszeres gyakorlással elméd edzetté fog válni.

Ha ezek után szívesen csatlakoznál egy közösséghez, vagy elsajátítanál más meditációs technikákat is, keress fel egy meditációs tanfolyamot. A legjobb budapesti jógastúdiók rengetek tanfolyamot kívánnak ősszel is.

Kövess minket a Facebookon, hogy elsőként értesülhess a legújabb tartalmakról!

A Yogayogi részt vesz a Libri ajánlói programban. A vásárlót semmilyen extra költség vagy kötelezettség nem terheli. 

 

BELÉPÉS

Lost your password

REGISZTRÁCIÓ

By clicking on “Register Now” button you are accepting the Terms & Conditions