Böjt – Spirituális fegyelem minden jógázónak

A böjt azt jelenti, hogy saját akaratunkból tartózkodunk evéstől, ivástól vagy valamilyen tevékenység végzésétől. Vallási oka nincsen, sokkal inkább az önfegyelem fejlesztésének eszköze. Cikkünkben bemutatjuk a böjtölés okait, hatásait valamint azt, hogy hogyan végezzük a gyakorlatban. Maradj velünk! 
Böjt – Spirituális fegyelem minden jógázónak

A böjt azt jelenti, hogy saját akaratunkból tartózkodunk evéstől, ivástól vagy valamilyen tevékenység végzésétől. Vallási oka nincsen, sokkal inkább az önfegyelem fejlesztésének eszköze. Cikkünkben bemutatjuk a böjtölés okait, hatásait valamint azt, hogy hogyan végezzük a gyakorlatban. Maradj velünk! 

A böjt egészen az ősi korokig vezethető vissza, szinte a világ összes vallásban megjelenik. Sok nagy vallásalapító azt tanította, hogy segítségével közelebb kerülhetünk Istenhez, mivel nemcsak a test, hanem a lélek és a szellem is megtisztul. Mielőtt azonban elkezdenénk, érdemes rá felkészülni, hiszen a szervezet számára megterhelő lehet a böjt okozta változás.

A böjtölés okai

Minden olyan cselekvés amit tudatosan végzünk, sokkal nagyobb hatást gyakorol az elmére, mint a tudattalanul végzett cselekedetek. A tudatos táplálkozás fontos része a böjtölés. Egy spirituális jógázó számára ez az gyakorlat nemcsak azt jelenti, hogy egy napig kihagyja az étkezést és csak vizet fogyaszt, hanem főleg azt, hogy azon a napon tartózkodik rossz szokásaitól, gondolataitól és a hiábavaló foglalatosságoktól. A modern kor embere rengeteg felesleges időt tölt el a számítógép, az okostelefon és a televízió előtt, ami leköti az elméjét. Ez az elpazarolt idő ezeken a napokon felhasználható önmagunk mélyebb megismerésére, tudatos gondolkodásra, akaraterőnk növelésére, valamint meg tudjuk figyelni, hogy mennyire függünk az anyagi javaktól.

A böjtölésnek tehát alapvetően két oka van:

1.) Ahogy már fent bővebben kifejtésre került, az akaraterő és a spiritualitás fejlesztése. Ilyenkor fogékonyabbá válunk a finomenergiákra, elindítva így a belső fejlődést és intuíciónk mélyülését. A böjt segít megtörni az alsóbb “én” vágyait és makacsságát, ugyanis a teli gyomor az alsóbb ént erővel ruházza fel, és felizzítja vágyait.

2.) Egészségügyi jótékony hatások

A túl sok evés beteggé és fáradttá teszi a testet. A böjt segíti a test salaktalanítását, megszabadulni a súlyfeleslegtől, leküzdeni a fáradtságot. Segíti az alvászavarok kiküszöbölését, illetve a belső egyensúly, és harmónia megteremtését.

 

A böjt alatt segíthet a gyertyagyújtás.

Böjt a gyakorlatban

A böjt a telihold és az újhold alkalmával – tehát havonta 2 nap ajánlott – ugyanis a bolygók mozgása döntően befolyásolja az életünket.  A holdfázisok váltakozása okozta energiaáramlás hatása jól ismert mindenki számára az árapály jelenségében. Képzeljük csak el, ha a hatalmas tömegű, mély és nyugodt óceánra ekkora hatással van a Hold, milyen hatással lehet az emberi testre?

Megfigyelhető, hogy telihold éjszakáján a nem csak az emberek nagy része, hanem háziállataink is nyugtalanul viselkednek. A megnövekedett finomenergiák hatására az ilyenkor elfogyasztott étel háromszor gyorsabban indul rothadásnak az emésztőrendszerben, így nem csak hogy a tápanyagfelvétel nem megfelelően történik meg, hanem sokkal hosszabb ideig marad az étel a szervezetben. Ajánlott így ezeken a napokon elkerülni az étkezést, hogy ne halmozzunk fel még több méreganyagot a testünkben.

Hogyan kezdjünk tehát neki?

Javasoljuk már a böjtöt megelőző nap elkezdeni a lelki felkészülést. Lehetőleg ne menjünk vásárolni és ne ebben az időszakban készítsük el a kedvenc fogásainkat. Tudatosítsuk magukban már reggel, felkelés előtt, hogy spirituális okból, lelki fejlődésünk érdekében egész nap nem eszünk semmit.

A folyamatot támogathatjuk gyertyagyújtással, könnyű jógázással, meditációval. Amennyiben sikerült elvégezni a folyamatot, nagyon nagy boldogságot és elégedettséget fogunk érezni. Fontos azonban megjegyezni, hogy a huzamosabb ideig tartó böjtölés csak orvosi vagy spirituális mester felügyelete mellett ajánlott.

A böjt a megtisztulás időszaka.

Egyéb böjt alternatívák

Böjtölni nem csak az étkezésben lehet. Amennyiben inkább a mentális-szellemi megtisztulást tűzzük ki célul, egyéb módok is rendelkezésre állnak. A jógahagyományban az egyik legjobb gyakorlat erre a mauna, azaz hallgatás. Ez a csend a nem csak a beszéd elhagyásáig, hanem minden egyéb kommunikációs tényező mellőzéséig is terjedhet. A szavak böjtje elcsendesíti a tudati folyamatokat , segítve így megfigyelni és tudatosítani az elme folyamatait. Ezt a gyakorlatot javarészt elvonulás keretében végzik, azonban könnyebb változatai a mindennapi életben is alkalmazhatók.

Tipp:

Próbálj meg minél hosszabb ideig, akár egy teljes napig tartózkodni bármiféle külső információs forrástól. Ha megteheted, kapcsold ki a mobiltelefont, kerüld az újságokat, internetet, rádiót, televíziót. Eleinte kellemetlen lehet, de hamarosan észrevesszük azokat a függőségeket, melyeket tudattalan alakítottunk ki ezekkel az eszközökkel, csapdába csalva így elménket.

Reméljük ismét hasznos információkkal szolgálhattunk számodra, és a következő telihold idején Te is becsatlakozol a böjtölők közé. Eredményes, gyógyító, tisztulással teli időszakot mindenkinek!

 

A Yogayogi részt vesz a Libri ajánlói programban. A vásárlót semmilyen extra költség nem terheli. 

 

BELÉPÉS

Lost your password

REGISZTRÁCIÓ

By clicking on “Register Now” button you are accepting the Terms & Conditions